XXI. Labdarúgó Világbajnokság
A FIFA, a Federation Internationale de Football Associaton a nemzetközi labdarúgás nemzetközi szervezete, amely 1904. május 21-én alakult meg Párizsban. Jelenleg 6 regionális szövetségben 211 tagszövetséget tömörít magába, Magyarország 1907. óta tagja.
Az első – akkor még kevéssé sikeres – nemzetközi tornára 1906-ban került sor, míg az első hivatalos világbajnokságot 1930-ban rendezték Uruguayban, az akkori elnök, Jules Rimet kezdeményezésére. Magyarország kétszer játszott döntőt: 1938-ban Párizsban, 1954-ben Bernben ezüstéremmel zárta a magyar válogatott a világbajnokságot. A magyar labdarúgósport sikerének könyvelhetjük el, hogy 1994-ben Puhl Sándor világbajnoki döntőn vezetett. Évente megválasztják az év férfi és női labdarugóját, díjazzák az év edzőjét, valamint Puskás Ferenc-díjjal jutalmazzék az év legszebb gólját.
A 2018-as, sorrendben a 21. világbajnokság házigazdája Oroszország. Az izgalmas mérkőzéseknek 11 város 12 stadionja ad otthont. A nyitómérkőzést és a döntőt is a moszkvai Luzsnyiki Stadionban rendezik.
A Magyar Nemzeti Bank 1981 óta bocsát ki emlékérmét a labdarúgó világbajnokságok tiszteletére. A 2018-as emlékérme a második a labdarúgással kapcsolatos forint emlékérmék közül, amelyen a világbajnokság hivatalos emblémája is szerepel. Az emlékérméből 5000 forintos ezüst és 2000 forintos színesfém változat is készült.
Az érme előlapja a Föld stilizált ábrázolása jelenik meg, műhold pályák köríveivel érzékeltetve a Föld forgását, valamint a sport lendültét. A motívum a spotesemény globális jelentőségére utal. A földgömbtől jobbra található XXI. FIFA Labdarugó Világbajnokság ™ hivatalos emblémája. A hátlap központi motívuma egy stilizált labdarugó ollózás közben. Az ollózó mozdulat dinamikáját a háttérben megjelenő két, időben eltolt fázis erősíti, valamint a repülő focilabdát körülvevő ívek, amelyek az előlapról is visszaköszönnek.
Az emlékérmét Puskás Erika tervezte, a gipsztervek kivitelezése Kósa István munkáját dicséri.
XXI. Labdarúgó Világbajnokság 5.000 forint ezüst emlékérme
Kínálatunk megtekintése az alábbi linken
Forrás:
Magyar Pénzverő Zrt.